JÓ TERMÉKEK MÉG SOHA NEM ÉPÍTETTEK SIKERES CÉGET - A HUMÁN TŐKÉRŐL

Jó termékek még soha nem építettek sikeres cégeket. Jó startupokat kiváló alapítók, jó menedzserek és szakemberek tudnak építeni. Az alábbiakban bemutatjuk, hogy a Hiventures milyen humán tőke programokat indított az elmúlt években és hogyan segíti a startupokat a cégépítés folyamatában.

A STARTUPOK KÉT FŐ ERŐFORRÁSA

Tíz évvel ezelőtt körülbelül 500 marketing szoftver cég volt a piacon, ma több mint 8,500 (szerencsére ma már kiváló market map elemzések készülnek az egyes szektorokról és azon belüli szegmensekről). Egy nemrég bemutatott Profitwell elemzés szerint öt évvel ezelőtt egy SAAS cégnek átlagosan 2,6 versenytársa volt, ma átlagosan 9,7 van. A világon évente 10 ezer számra jönnek létre új startupok. A nagy globális versenyben a startupok két fő erőforrásra támaszkodhatnak a piacokért, ügyfelekért folytatott versenyben. Mindkettőt tőkének hívjuk: hagyományos pénzügyi tőke és humán tőke.

A tőkebevonás egy örök téma a startup világban, viszont a második kulcs faktorról a humán tőkéről valamivel kevesebb szó esik. A humán tőke építésének több szintje van, és az alapítóknak egyszerre kell ezeket fejleszteni: team, menedzsment és igazgazóság / tanácsadó testület. A management team szenior emberekkel való folyamatos bővítése elengedhetetlen és lényeges mérföldkő a következő körös befektetők számára is. Az megérne egy külön posztot, hogy mi az igazgatóság és a tanácsadó testület feladata és jelentősége. A magyar ökoszisztémában különösen a jól működő és értéket teremtő tanácsadó testületek hiányoznak.

A Hiventures speciális szerepet tölt be a magyar startup ökoszisztémában mint katalizátor. Ugyanakkor a nagyszámú befektetés mellett nem tud aktív befektetőként működni. Viszont az évek során számos - nevezzük így - humán tőke programot indítottunk el. Ezekről adunk itt egy rövid összefoglalót. 

A HIVENTURES HUMÁN TŐKE PROGRAMJA

Inkubációs mentor program

Az inkubációs szakaszban az elejétől jelen van a mentor programunk. Ebben rengeteg hasznos tapasztalatot gyűjtöttünk és most átgondoltuk, átdolgoztuk. Számos kiváló mentorral állunk kapcsolatban. Megismertük a profiljukat, többükkel dolgoztunk is már együtt. Minden startup mellé egy olyan mentort tudunk választani, aki a lehető legtöbb értéket tudja adni számukra ebben a kritikus szakaszban. Mindezt definiált elvárások mellett, mind a mentor mind a startup felé. A programot szenior kollegák irányítják.

Folyamatosan, évente néhány alakalommal tartunk tematikus képzéseket startupjaink számára belső szakemberek vagy meghívott előadók bevonásával.

Ventures partner program

Kísérleti jelleggel – és mint tapasztaltuk nagy sikerrel – idén elindítottuk venture partner programunkat egyelőre egy szakember bevonásával. Moldován Csaba a Hiventures szakértője több évtizedes startupper, tanácsadói és cégépítési tapasztalatával dolgozik néhány portfolió cégünkkel párhuzamosan. A ventures patneri programok jól definiálható folyamatok mentén haladnak és jellemzően hat hónap időtartartamúak.

Szintén 2020-ban elindítottuk első üzletág (vagy inkább üzleti modell) specifikus klubunkat néhány startupunk vezetőjével. Itt egy moderált beszélgetés keretében osztunk meg tapasztalatokat, vonunk be szakértőket és segítjük egymás munkáját.

management pool

Management pool

Körülbelül másfél éve indítottuk el kísérleti jelleggel a management pool kezdeményezésünket. Ez a program a magvető és növekedési fázisban lévő cégekre fókuszál. Lényegében egy informális kapcsolati hálót építünk tapasztalt startupperek, startup és multi menedzserek körében.. Kétfajta folyamat létezik. Az egyik – és talán ez a nyilvánvalóbb – amikor valamelyik portfólió cégünk valamelyik menedzseri pozíciójába a pool-ból választunk valakit, aki a szakmai tapasztalatát kamatoztatva hozzájárul az adott startup fejlődéséhez, sikereihez.

A másik nehezebb, de sokkal izgalmasabb. Itt felmérjük egy management pool jelölt profilját, és utána megnézzük, hogy melyik az a 2-3 portfolió cégünk ahol a legnagyobb értéket tudná teremteni. A személyes bemutatkozások során, sokszor a jelöltek néhány jól feltett kérdése megteremti a bizalmat és az igényt az alapítókban, hogy szükség van új tudást bevonni a cégbe. Ha megvan a kémia akkor már csak a kooperációformáját szükséges kitalálni. Lehet, hogy egy tanácsadó testületbe kerül be az illető szakértő, ami egy rendszeres, de nem túl gyakori kapcsolatot jelent. Egy másik lehetőség, hogy néhány hónapos aktív jól definiált együttműködés jön létre. Illetve van a klasszikus kulcs menedzsment pozíció. Mindegyikre van számos példa, több ilyen együttműködést sikerült már összehozni. Csak, hogy egy példát is említsünk: egy sikeres későbbi fázisú magyar startup, a Tresorit korábbi sales vezetőjének kerestünk megfelelő kihívást, és találtuk meg. Ma a Neticle sales vezetőjeként erősíti a csapatot.

Management pool programunkba folyamatosan keresünk olyan specialistákat, akik a saját szakterületükön már kiemelkedőnek számítanak és kompenzációért cserébe részt vennének egyik startup portfóliócégünk fejlődésében, osztoznának a közös sikerben. Ha érdekel a lehetőség akkor jelentkezz az alábbi űrlapunk segítségével. 

JELENTKEZÉS A MANAGEMENT POOL PROGRAMBa

 

Hradszki László 
Vezérigazgatói tanácsadó