ÁLLAMI SZEREPVÁLLALÁS A KOCKÁZATI TŐKE PIACÁN

A kockázati tőkepiacok nehezen elfogadható, de szükségszerűen hasznos szereplői az állami intézmények vagy az általuk létrehozott és fenntartott közösségek. Mit keresnek egy - elméletben - önszabályozásra és piaci szemléletre épülő ágazatban? Van hozzáadott értéke a jelenlétnek vagy mammutként eltipornak mindent, ami az útjukba kerül? A közel 30 éves szakmai múlttal rendelkező Szluha Dénest, a Hiventures Növekedési Befektetési Program igazgatóját kérdeztük.

Milyen szerepe lehet az államnak a startupok finanszírozásában?

Szluha Dénes: A világban elterjedt modell szerint az államok aktív szerepet játszanak a startupok finanszírozásában.  Ennek formája kontinensekként, régiónként eltérő, de elmondható, hogy minél fejletlenebb, hiányosabb a piaci finanszírozás, annál nagyobb szerepet kénytelen vállalni az állam.  Még a startup finanszírozás szempontjából Kánaánnak tartott Szilícium Völgyben is előfordulnak állami források, de Európában már általános gyakorlat.  Az öreg kontinensen kétféle módon is megjelenik az állami finanszírozás: direkt és indirekt módon.  A direkt, amikor az állam saját tulajdonú alapkezelővel és alapokkal vesz részt a startup ökoszisztéma fejlesztésében, amire példa Írországban az Enterprise Ireland, vagy Németországban a szövetségi szintű High-Tech Gründerfonds és a vele párhuzamosan működő számos tartományi finanszírozású VC (Venture Capital, kockázati tőke) alapkezelő.  Az indirekt modellre példa Nagy-Britanniából a British Business Bank, vagy az EU-s közösségi szintű EIF (European Investment Fund).

Miért erősödhetett fel ennyire az állami jelenlét a hazai startup piacon?

Sz.D.: Ha azt látjuk, hogy Európa nagy részén a startupok kezdeti, magas kockázatú életszakaszát más kontinensekhez képest elkerülik a privát befektetők, akkor ez még jobban elmondható a mi régiónkra.  Történelmi okokból a 3F finanszírozás nálunk szinte egyáltalán nem létező fogalom (Friends, Family, Fools vagyis barátok, család és bolondok akik a startup kezdeti fázisát finanszírozzák), de a pre-seed életszakaszt az intézményi befektetők is messzire elkerülik, sőt mintha az utóbbi időben még jobban el-el tünedeznénk az ilyen források.  Míg a ’90-es évek végén akadtak még tisztán privát VC-k és befektetők ebben az életszakaszban, manapság azt láthatjuk, hogy jó nevű privát alapkezelőknek sem sikerül a fundraisingjük (források bevonása, tőkealap felállítása) és a tervezett alap méretet a privát befektetők hiányában nem sikerül elérniük, így a kiegészítő állami/közösségi forrásokat sem tudják teljes egészében lehívni.  Felismerve a hiányt, a régióból elsőként vett részt a magyar állam a piaci rés betöltésében, így az elmúlt 10-12 évben rengeteg tapasztalat halmozódott fel az indirekt modellről és született meg a döntés, hogy helye van a direkt jelenlétnek is. Mára a régió sok más országában alakultak hasonló programok.

Milyen az aránya a részben vagy egészben állami forrásokkal gazdálkodó VC befektetéseknek és a privát finanszírozásnak a hazai piacon?

Sz.D.: Nagy. Szerintem ez valahol 70-80% környékén lehet, ha beleszámoljuk az összes állami és közösségi forrást is.

Milyen ez az arány máshol a régióban? Mi lenne az ideális arány szerinted?

Sz.D.:  Ha csak a V4-eket és Ausztriát vesszük, ennél magasabb privát finanszírozási arányt látni. Bár pontos adataim nincsenek róla, de 50-60% körüli arányt gondolnék reálisnak. Nehéz erre általános ideális arányt mondani, de pre-seed fázisban 80%-ot, seed esetében 50-60%-ot, míg későbbi szakaszban, de még Series A előtt 30-40% környékét tartanám ideálisnak. Érdekes mutató, bár nem tükrözi a rendelkezésre álló források nagyságának arányát, hogy Európában a VC alapkezelők 70%-a kezel valamilyen mértékben állami vagy közösségi finanszírozást.

Hol láttok jó példákat az állami szerepvállalásra és hol látjátok azt, ahol ez nem valósult meg jól? Ti kiktől tanultatok, milyen példát láttatok magatok előtt?

Sz.D.: A Jeremie program hazánkban 2009 óta fut.  Szerintem mindenki talál magának belőle jobb és rosszabb példát a segítségem nélkül is.  Összességében azt mondanám, hogy hasznos tapasztalat volt, különösen úgy, hogy errefelé nem volt hasonló példa, amit mintának vehettünk volna.  Ennyi idő távlatából talán megállapítható, hogy az újabb és újabb körök eredményeként mind a kiírók, mind a pályázók/nyertesek hasznosították a korábbi körök tapasztalatait. Ha határainkon túl nézünk, azt látjuk, hogy a lengyelek jelentős késéssel, de hasonló konstrukcióban vágtak bele, igaz egy pezsgőbb privát részvétellel jellemezhető piacon.  A csehekre kicsit irigykedve tekintek, az észtek pedig az utóbbi 15 évben mindig is a leginnovatívabbak voltak szinte minden fronton; a VC piacuk területén is.  Ennek ellenére azt gondolom, hogy a V4-eknek a német modell továbbra is a példa, mi is rájuk tekintünk és velük konzultálunk a leggyakrabban.

Mennyire felkészültek a jelentkező vállalkozások a klasszikus startup kritériumokkal (skálázhatóság, nemzetközi piac, hirtelen nagy dinamikus növekedés? Mennyire mernek nagyot álmodni?

Sz.D.: Álmodni nagyon jól tudnak, sőt megvalósítani is amíg technikai fejlesztésekről van szó.  A kihívás mindig is az értékesítésen és a marketingen volt. Itt még mindig az álmok dominálnak.  Persze vannak üdítő kivételek, de ez tényleg nem több, mint a piac 10-15%-a.  Ugyanakkor, hogy jobban tudjuk értékelni az eredményeket, érdemes hosszabb távra visszatekintünk.  27 éve, amikor a pályámat kezdtem, kb. 3-5 szereplős volt a hazai pénzügyi befektetői piac. 20 éve az üzleti terv tartalma és fogalma sokszor magyarázatra szorult egy-egy alapító számára ugyanúgy, mint ahogy a befektetők számára a sztenderd Term Sheet (legfontosabb szerződésbeli rendelkezések) is valami hallomásból ismert dolog volt csak, mivel nem volt még az interneten elérhető minta.  10 éve pedig a Jeremie megjelenésével megsokszorozódott a piac, megjelent a verseny a jó cégekért és már fejlődésnek indultak az első hazai startup sztárok.  Az azóta eltelt időszakhoz pedig már nem kell krónikás, hiszen azt mindenki ismeri. A mából visszatekintve óriási a javulás, a fejlődés.

Milyen előnyökkel jár, hogy relatív sok - részben vagy egészben - állami hátterű befektető és alap van itthon?

Sz.D.: Az előnye mindenképpen az, hogy így legalább van pénz a hazai piacon, sok; sőt, a tőlünk nyugatra fekvő piacokhoz hasonló likviditásbőség mutatkozik.  Hogy ez jó-e, az örök vita tárgya. Ezt csak tetézi, hogy történelmi múltunk okán még ma is hallható két szélsőséges és összeegyeztethetetlen vélemény az állami jelenlét kapcsán. Az egyik, hogy mit akar az állam a piacon?  A másik, meg hogy miért nem pénzeli a cégemet (befektetésemet) az állam, hisz az a dolga? Én úgy gondolom, hogy 30 évvel a rendszerváltás után ezeket a becsípődéseket már el kellene engedni.  Persze, 1999-ben az InvestEurope (akkor még EVCA) eseményén Párizsban én is úgy néztem a német állami VC képviselőjére, mint egy csodabogárra, de azóta a VC pénz egy jelentős része az EU-ban állami.  Márpedig ennek a pénznek van előnye, mégpedig az, hogy létezik és általában nagyobb kockázatot hajlandó vállalni, mint a piaci befektetők. Az így megjelenő forrás startupperek tucatjainak, százainak teremtett már eddig is lehetőséget és büszkén mondhatom, hogy a Hiventures portfoliójában is nem egy olyan startup akad, aki aktuális életszakaszában mástól nem kapott volna befektetést, de bizonyította, hogy van helye és szerepe a piacon.  Mi meg boldogan számolgatjuk majd az exitből befolyó vételárat, vagy mutatjuk be őket a portfoliónkat tallózó hazai és nemzetközi privát piaci follow-on befektetőknek.

Milyen hátrányokkal, kompromisszumokkal jár az ilyen típusú befektetés?

Sz.D.: Abban mindannyian egyetértünk, hogy az adminisztrációs terheket senki nem szereti, még a befektetők sem, de fontos, hogy minden befektetés és ügylet rendezetten és lekövethető módon történjen. Másrészt a likviditásbőség kapcsán, az előző pontban említett plusz lehetőség ellenpontjaként kénytelen vagyok az örök mantrámat elővenni.  Ez a bőség elronthatja a startup attitűdöt, úgyhogy észnél kell lenni, hiszen a későbbi siker is részben már az elején dől el és ehhez nagy önfegyelemre és a sokszor már csak üres frázisként puffogtatott lean megközelítésre van szükség (mérés – tapasztalás – alkotás). A befektetés megszerzése önmagában nem siker, hanem eszköz a jövőbeli siker eléréshez. Számos esetben látom, hogy mivel sok a tőke, a startupok a maximumig akarják fejleszteni a megoldásukat ahelyett, hogy kimennének a piacra és validálnák azt. Aztán meg két-három év múlva, a következő körös befektetésnél nincs épkézláb magyarázat arra, hogy hogy lehet, hogy ennyi tőkéből ilyen kevés árbevételt ért el a cég.  Tőlünk keletebbre, egy ukrán startupnak, mire tőkéhez jut már jelentős árbevétele van bootstrappingből (saját erőforrás befektetése után). Erről a Misi mókus és az örökké termő fa meséje jut az eszembe. Mai szemmel nagyon gáz bábfilm volt, de jól leírja a mai VC piacot.

A beszélgetés megtalálható a Startup Hungary - Hungarian Startup Report 2020 részletes tanulmányában is.