Az ipar egyik legfontosabb és legnehezebbnek ítélt technikája a hántolás, melynek gépesítését 200 éven át lehetetlennek tartották, a kézi eljárás azonban az óriási szakemberhiány, illetve a hosszú megmunkálási idő miatt hatalmas bevételkiesést okoz.
A Scraping Robotics csapata a világon elsőként hozta létre azt a technológiát, ami kiküszöböli ezt a problémát és lehetővé teszi az automatizált gépi hántolást. A csapat terméke iránt hatalmas az érdeklődés, hiszen a járműiparban, valamint a gépgyártásban és karbantartásban is vannak speciális területek, ahol a versenytársaik hántolást kiváltó alternatív megoldásai egyikét sem lehet alkalmazni.
A Scraping Robotics története egyébként 2020-ban, egy egyetemi projekttel indult el, a mai napra pedig már teljeskörű szolgáltatást nyújtanak ügyfeleik számára a gépi hántolás területén. A csapatot kezdetben 3 fő alkotta, az ötletgazda Éva Gergő volt, aki a Paksi Atomerőműben hántoló szakemberként dolgozott, mellé csatlakozott Kocsis István, aki a szoftverfejlesztést vezeti, valamint Bereczki Levente, aki a gazdasági feladatokért felelős. Idén bővült a vállalkozás az operatív feladatokat ellátó Horváth Erzsébettel, illetve a marketinges Bereczki Péterrel.
A startup a kezdetek óta folyamatosan növekszik, idén januárban már meg is kötötték szerződésüket az első ügyfelükkel, jelenleg pedig pilot projekteket szerveznek számos céggel, akikből sikeres tesztek esetén további felhasználók lesznek. Ezt kiemelt területként kezelik, számukra ugyanis az előrehaladásban a legfontosabb mérőszámot a felhasználók jelentik.
Az elinduláshoz a csapat számára egyértelmű volt a kockázati tőke bevonása.
,,Egy ilyen kockázatos és költséges fejlesztésnél igazából minden más opció kiesett, a kockázati tőke volt az egyetlen olyan lehetőség, ami kompromisszummentes megoldást kínált.” - meséli Bereczki Levente, társalapító.
Amikor inkubációs befektetést kerestek, a Hiventures egyértelmű választás volt számukra, majd a magvető befektetés esetében több lehetőséget mérlegelve szintén a Hiventures mellett döntöttek, mert egyeztek a hosszú távú terveik és bizalommal tekintettek a közös munkára.
Idén a folyamatos fejlesztések mellett kiemelt figyelmet fordítanak az értékesítési folyamatokra, rövid távon pedig tervben van a technológia bevezetése az egyik legismertebb magyar cégcsoportnál, illetve egy, a hazai gépgyártás és karbantartás piacának jelentős részét lefedő együttműködési szerződés aláírása.