ÖTLETTŐL AZ ELSŐ BEFEKTETÉSIG - EDULAB 5.RÉSZ

Az Inkubációs Befektetési Programunkban olyan ötletgazdákat keresünk, akik innovatív, skálázható ötlettel érkeznek hozzánk, és a termékük nemzetközi piacra is céloz, továbbá hajlandóak vállalni az üzleti kockázatokat és rendelkeznek a megfelelő csapattal is. Nézzük meg, befektetőként mit keresünk és hogyan tudunk segíteni az ötletgazdáknak!

MIT JELENT AZ ÖTLET FÁZIS BEFEKTETŐI SZEMMEL?

Az ötlet fázis jellemzően azt jelenti, hogy 1 vagy 2 ötletgazda előáll egy elképzeléssel, amely mögött még nincs cég, általában nincs piaci validáció, nem rendelkezik ügyfelekkel, és ebből fakadóan bevétellel sem. Ebben a fázisban egy üzleti felvetés csupán a startup, amelynek szüksége van arra, hogy elkezdjen visszajelzéseket gyűjteni a vélt vagy valós piacáról. Ugyanakkor előfordulhat, hogy az ötletgazda már kifejlesztett egy applikációt, vagy létrehozott egy gyártási prototípust. Ilyenkor sok esetben az ötletgazda szintén nem rendelkezik üzleti modellel, piaci visszajelzésekkel, ezért továbbra is inkubációs fázisúnak tekinthető. Tehát az ötlet fázis nem csak azokat a projekteket foglalhatja magában, amelyek kizárólag ötletek, hanem ennél előrébb tartó fázisokat is, mivel komplexen vizsgáljuk a benyújtott jelentkezéseket, és mind fejlesztési, mind üzleti oldalról szükségünk van a validációra. A legtöbb esetben még sok üzleti hiányossággal küzd egy ötletgazda, ami egyfelől hátrány, másfelől viszont lehetőség, hiszen rövid idő alatt nagyon látványos eredményeket lehet elérni.

Ezek az eredmények lehetnek például olyan írásos visszajelzések, amelyek az ötletet alkalmasnak tartják az adott probléma megoldására, vagy a szolgáltatásra feliratkozók száma, a terméket közösségi finanszírozásban támogatni kívánók száma, hírlevélre feliratkozók vagy a terméket bemutató videót megtekintők száma, illetve a nap végén a legerősebb mérőszám, a termékért fizetni hajlandó ügyfelek száma de a sor folytatható.

Ebben a szakaszban érdemes arra is ügyelni, hogy az ötletgazda ne essen az úgynevezett vanity metrics, azaz hiúsági mutatók csapdájába. Ez azt jelenti, hogy például lehet sok sajtó megjelenése és startup verseny győzelme egy startup ötletnek, viszont ha nem jönnek a feliratkozók vagy a piaci interjúk alapján mégsincs kereslet az ötletre, vagy megugorhatatlan technikai akadályokba ütközik a megvalósítás, akkor ezek nem sokat érnek. Ekkor ugyan még kicsi az esély arra is, hogy a startup képes legyen az ötletét monetizálni, avagy pénzzé, bevétellé konvertálni, azonban a lényeg, hogy ne vesszünk el a hiúsági mutatókban, hanem azon dolgozzunk, hogy potenciális ügyfeleket, és piaci visszajelzéseket gyűjtsünk.

“Bár a hiúsági mutatók jó érzéssel töltenek el, nem fogják helyesen megmutatni, merre haladj az üzlettel. Vállalkozóként azokra a mutatókra szükséges támaszkodnod, amelyek segítenek megfelelő üzleti döntéseket hozni.” Eric Ries (The Lean Startup)

 

MILYEN FELADATOKAT KELL ELVÉGEZNI AZ INKUBÁCIÓS SZAKASZ SORÁN?

Az Inkubációs Befektetési Program lényege, hogy lehetőséget teremtsen a startup ötletgazdáknak arra, hogy elkezdjék megvalósítani az ötletüket, felépíteni vállalkozásukat. Ehhez segítséget nyújtunk a befektetésen túl azáltal is, hogy olyan előre egyeztetett módon kérünk információkat az üzletfejlesztésről, amely segíti az alapítókat projektjük átgondolásában és a nemzetközi piaci gyakorlatnak megfelelően történő előkészítésében. Ehhez az inkubációs befektetés első fázisának 6-12 hónapja során a következőket kell kialakítania az ötletgazdáknak:

  1. Investor pitch deck készítése
  2. Business Model Canvas összeállítása
  3. Üzleti terv és Pénzügyi Terv készítése

AZ INKUBÁCIÓS BEFEKTETÉSI PROGRAM

Az ötletgazdával szembeni bizalmat megelőlegezve az Inkubációs Befektetés keretében elfogadjuk, hogy a közösen alapított startup elméleti értéke 100 millió Ft, és ezért 15 millió forintot fektetünk be 9% tulajdonrészért cserébe.

A finanszírozás tőkeemelés formájában valósul meg, ekkor 9 millió Ft tőkét és 6 millió Ft konvertálható tagi kölcsönt kínálunk a vállalkozások számára. Ebből sajnos nem tudnak az alapítók sztárfizetéseket felvenni, és a prémium céges autó sem ebből fog megvalósulni. Akkor mire költhető ez a befektetés? A startuppal közösen állapítjuk meg azokat a mérföldköveket, amiket a befektetésünkből az inkubációs időszakban teljesíteni kell.

MILYEN MÉRFÖLDKÖVEKET KELL TELJESÍTENI AZ INKUBÁCIÓS BEFEKTETÉSI PROGRAMUNK SORÁN?

Természetesen az Investor Pitch Deck, a Business Model Canvas és az üzleti és pénzügyi terv elkészítése mellett befektetőként azt is vizsgáljuk, milyen mérföldköveket alakít ki az ötletgazda, és azokat hogyan képes teljesíteni. Ezek a mérföldkövek nem jó, ha túlzóak, mert akkor a befektető azt a benyomást szerzi, hogy a csapat nem mérte fel megfelelően a piaci környezetet és saját képességeit. Ha például egy csapat azt írja egyik mérföldkőként, hogy az alapítást követő fél évben megelőzi a piac első szereplőjét, és lenyomja például Google-t is, akkor ott felmerül a gyanú, hogy nem nézett utána a piaci lehetőségeknek és nincs tisztában saját kompetenciáival sem. Ugyanakkor az sem mutat jó képet, ha túl alacsonyra helyezi a lécet, és még azt is eredménynek könyveli el, ha az ötlete átment a Mom Test-en. Persze ez is fontos, csak a mama valószínűleg nem tud majd több tízmilliós majd százmilliós befektetést nyújtani az ötletgazdának. Ellenben biztosan finomabb levest főz vasárnap!

Éppen ebben rejlik a lényeg, hogy már a mérföldkövek helyes megállapítása fontos feladat és ezért is szoktuk befektetőként javasolni, hogy az ötletgazdák vegyék igénybe egy szakmai mentor vagy inkubációs program segítségét, amely irányt mutat és információt nyújt a nemzetközi gyakorlat alapján a megfelelő mérföldkövek kialakítására.

Milyen mérföldkövek jelenhetnek meg jellemzően egy projektben? Itt most fizikai termékekre és szolgáltatásokra egyaránt vonatkozó példák következnek:

  • Megtörténik a piacképes termék validációja X db Y típusú potenciális ügyfél bevonásával: kérdőíves megkérdezés, mélyinterjúk készítése, dokumentálása, az eredményekről kimutatások készítése
  • A szükséges forgalomba hozatali és felhasználási engedélyek megszerzése
  • A termékfejlesztés során felmerülő releváns technikai és termék innovációkra a szabadalmi oltalom iránti kérelem/kérelmek igazolható módon történő benyújtása a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalához
  • A csapat kompetenciák összeállítása
  • A fejlesztéshez szükséges specifikációs terv elkészítése és validálása
  • A prototípus elkészítése  
  • X db funkció kifejlesztése stb...

Amit a mérföldkövek esetében sok esetben alul szoktak értékelni az ötletgazdák, a csapat építésének jelentősége. Nem lehet eléggé kiemelni ennek a lépésnek a jelentőségét. Az ötlet és az üzleti modell változhat az idők során, azonban ha emögött egy összeszokott, elhivatott és jó kompetenciákkal rendelkező csapat áll, akkor a kihívások közepette is képesek lehetnek felépíteni az ötletet. Ha az alapítókban megvan az a képesség, hogy bizonyos területeken hátra álljanak és tapasztaltabb szakembereknek adják át a feladatokat, valamint bízzanak a csapattársaikban, azzal nagyon jó üzenetet küldenek a befektetők felé, és nem utolsósorban jót tesznek a saját vállalkozásukkal is.

MIRE FORDÍTHATÓ A BEFEKTETÉS?

A mérföldkövek nem arról szólnak, hogy ki tud kreatívabban elkölteni 15 millió forintot, hanem a termék MVP-jének,  marketing vagy pénzügyi céljainak eléréséről. Fontos, hogy ekkor a lean startup módszertant követve még nem a tökéletes termék létrehozása a cél, hanem az ötlet piaci validációja. A befektetett tőkéből öteltgazdaként végre kell hajtanod az üzleti tervben foglaltakat, piaci validációkat kell szervezned, eszközöket kell beszerezned, számlákat kell befizetned, béreket kell fizetned, tehát olyan dolgokat finanszírozhatsz előre meghatározott szabályok alapján, amelyek kizárólag a startp fejlesztésére, előrelépésére szolgálnak. Ebben is segítünk egy pénzügyi terv sablonnal, és a befektetési szakember kollégáink folyamatosan ellenőrzik a kiadásokat. Amennyiben sikerül teljesítened a kitűzött mérföldköveket, akkor jelentkezhetsz az Inkubáció Plusz programunkba.

INKUBÁCIÓ PLUSZ PROGRAMRÓL

Az Inkubáció Plusz program keretében további maximum 50 millió Ft nem visszafizethető konvertálható tagi kölcsönt igényelhet 0% kamattal, ahol az átváltási diszkont 25%, a maximális értékelési korlát 500 millió forint, a kölcsön konvertálásának határideje pedig 2 év. A megértéshez nézzünk meg egy példát!

Mit jelent a konvertálható tagi kölcsön a Hiventuresnél?

A konvertálható tagi kölcsön azt jelenti, hogy ha a későbbi befektető például 400 millió forintra értékeli a startupot, akkor egy 30 millió forint átváltható kölcsönt nyújtó korai befektető pénze 25%-os diszkont mellett 300 millió forinton fog átváltani. Azaz a 30 millió forintért 10%-os részesedése lesz. Ebből egyértelműen látszik, hogy minél nagyobb a későbbi cégérték, annál kevesebb részesedéssé konvertál a korai befektető pénze.

Tagi kölcsön

Ezért beszélünk értékelési korlátról is, ami azt a  maximális cégértéket jeleni, amin a korai befektető pénze konvertálhat, így elkerülhető a túl magas értékelés, amivel a korán vállalt kockázat már nem lenne kompenzálva.

Ha az előbbi példánál maradunk és a későbbi befektető már 700 millió forintra értékeli a startupot, de az átváltható kölcsönnél 500 millió forint az értékelési korlát, akkor a korai befektető 30 millió forintjáért cserébe  6%-os részesedéshez jut. Ekkor a 25%-os diszkonttal már nem számolunk az 500 millió forintos határ mellett, tehát vagy diszkontot alkalmazunk, vagy értékelési korlátot. A 700 millió forint 25%-os diszkontja 525 millió forint, így ebben a példában az alacsonyabb értékelés mellett fogunk dönteni.

Értékelési korlát

Ebből is látható, hogy a konvertálható tagi kölcsön arra lett kitalálva, hogy minél gyorsabban növekedhessen a startup, amellett, hogy kompenzálja a korán vállalt befektetői kockázatot is. Mivel a befektetés pillanatától cégtársként segítjük az ötletgazdát, így közös érdekünk a fenti feltételek egyidejű teljesülése. A célunk, hogy ezzel megteremtsük a startup számára az elindulás és a fejlődés lehetőségét.

ÖSSZEGZÉS

Az Inkubációs Programmal az a célunk, hogy az ötletből létrejöhessen a vállalkozás, amely validálja üzleti modelljét, helyesen azonosítja célcsoportjait és sikeresen eléri a mérföldköveket. Amennyiben ezek sikeresen teljesülnek, az inkubációs szakaszt követően újabb befektetési lehetőségek nyílhatnak meg számodra a magvető és növekedési befektetési programjainkban.

Amennyiben rendelkezel egy ötlettel, és szeretnéd kipróbálni magad startup vállalkozóként, jelentkezz hozzánk az Inkubációs Befektetési Programba!

Varga-Tarr Sándor
Inkubációs Befektetési Igazgató

 

INKUBÁCIÓS BEFEKTETÉSI PROGRAM

2020-10-30